2010. április 22., csütörtök

Mézes répa fokgyamás gerslivel

A mai recept legalább egy hetes, szóval nem biztos, hogy pontosan emlékezni fogok, hogy hogy csináltam. Az ihlet a malac nem ebédről származik, ami még mindig nagyon király. Oké, a méz nem vegan, de azért remélem befér ebbe a blogba a recept. Citromvirág-mézet használtam, amit még az olaszoknál vettem és már eléggé az üveg aljára volt száradva.

Mézes répa fokhagymás gerslivel


Hozzávalók:
pár répa
kevés méz
valamennyi gersli (árpagyöngy)
néhány gerezd fokhagyma
szójaszósz
olaj
fűszerek (zsálya, oregano, petrezselyem, só, bors, stb.)

Idő: nem kell sok idő, hallgassunk bele a Slackers új albumába főzés közben!

A répát a malacos blog leírása szerint készítettem el kb., kisebb darabokra vágtam, majd kevés szójaszósszal és vízzel higított mézzel nyakon öntöttem. Olajban sütöttem egy darabig, a víznek köszönhetően főtt, puhult is. Hogy érdekesebb legyen az íze, zsályát és oreganot szórtam rá. Hogy illenek-e ezek hozzá, arról fogalmam nincs. A feltét kb. ennyi volt, a gerslit a zsákon leírtak szerint dupla mennyiségű vízben felforraltam, dobtam hozzá fokhagymát meg egyéb fűszereket (só, bors, petrezselyem), majd 15 percig állni hagytam. Mivel még nem tűnt jónak, főztem egy darabig. Egész ehető lett, bár még lehetett volna valamivel fűszerezni.

2010. április 19., hétfő

Szejtánpörkölt tarhonyával

Iszonyatosan le vagyok maradva a receptekkel. Ennek legfőbb oka, hogy hetek óta a gépemmel szerencsétlenkedek. Most igyekszem behozni a lemaradást és leírni azon kaják receptjét, amiket az utóbbi időben főztem.

Szejtánpörkölt tarhonyával


Hozzávalók:
szejtánpor (búzasikér)
1 paradicsom
1 paprika
1 hagyma
fűszerek (só, bors, paprika, grill fűszerkeverék, stb.)
tarhonya

Idő: hallgassuk meg PJ Bond új lemezét a KA!booking myspace-ről, holnap (20-án) élőben is meghallgatható a Margit-szigeten.

Igazán egyszerű dologról van szó, a már többször emlegetett módon szejtánkockákat gyártottam, valamilyen grill fűszerkeverékkel ízesítettem a port és nagyon kevés sütőport raktam hozzá, hogy ne legyen rágós. Meglepően kevés por kell két adagnyi ebédhez. Az eredményből pedig a megszokott módon készíthető a pörkölt: a felvágott hagymát olajon megpirítottam, tűzről lehúzva belekevertem a pirospaprikát, majd beledobtam a szejtánt és a felvágott zöldségeket kevés vízzel. Fűszereztem, kavargattam, aztán kész. A tarhonya tojásmentes, Kőrösi tönköly néven fut és egész jó íze van.

2010. április 13., kedd

Vendégblogger - Rakott tészta zöldséggel

Ma Benedek mesél a kedves olvasóknak főzős élményeiről. Ha másnak is van kedve, küldjön bátran receptet, aztán ha jó, berakom ide. Innentől Benedeké a szó...

Már rég ígértem Dannak ezt a receptet, de sokáig a konyhát csinálták, meg melóztam, zenéltem, ezért valahogy nem került sor rá. Koncert előtt ZsTvel és egy helyes (!) angol csajjal jót lakmároztunk belőle. Eléggé jó, gyorsan elkészíthető, egyszerű és szabadon lehet variálni a bele kerülő cuccokkal – mindenkinek ajánlom!

Rakott tészta zöldséggel


Kell hozzá:
-tészta (ha valaki vegan, akkor lehet durumtésztát kapni.)
-zöldségek (gyakorlatilag bármi, paprika, paradicsom, kukoricakonzerv, retek, bab, kukorica, stb.)
-1 nagy hagyma
-fűszerek (só, bors, fokhagymakrém, hagymakrém, csípős paprika, stb.)
-tejföl (aki vegan, az megveheti az ennek megfelelő vegan terméket)
-tojás (ezt ki lehet hagyni)
-sajt (ennek is van vegan változata)
-olaj
-étkezési keményítő

Na, a lényeg: fogunk valamilyen tésztát és megfőzzük sós vízben egy pici olajjal. Én spenótos olasz széles metélt tésztát használtam, de jó a penne vagy kockatészta esetleg spagetti tészta is. Miközben a tészta fő, megtisztítjuk a hagymát és karikákra vágjuk. Felszabdaljuk/aprítjuk a többi zöldséget, illetve kinyitjuk a konzerveket is, én uborkát, retket, paprikát, olajbogyót találtam itthon. Egy pici olajat melegítünk és beleszórjuk a hagymát, majd a többieket is. Kicsit meg sütögetjük a dolgot. Ha ez kész, akkor fogunk egy jó nagy bögrét és beleütünk 3 tojást, egy púposkanál keményítőt, bőkezűen megfűszerezzük (ízlés szerint) én raktam bele mustárt is, aztán felverjük az egészet és pakolunk hozzá tejfölt. Ha kész a tészta és a sütögetés is megvan, belerakjuk egy tűzálló üvegtálba az egészet. Ezt kétféleképpen lehet, vagy rétegesen belepakoljuk a dolgokat, vagy csak úgy össze vissza és a végén megkeverjük. Aki vegan, az persze a tojást simán kihagyhatja. A végén sajtot reszeltem a tetejére aztán beraktam az előmelegített sütőbe, ahol 180-200 fokon megsütöttem.

Kb. bő fél óra – 40 perc körüli idő alatt kész a téma, nem figyeltem, mert vendégeim voltak. Közben az Endpoint „After Taste” lemezét hallgattuk, ami egy egészen elképesztő dallamos cucc a 90-es évek legelejéről. Sokan az emó előfutáraként tartják számon, oda kell figyelni rá, hogy lejöjjön a zene, de NAGYON megéri. A kitörő érzelmektől amúgy is jobban esik a magunk készítette zöldséges kaja! A többiek nem bírták megvárni, amíg lefényképezem és megbontották a produkciót, ezért lett ilyen a kép, de nagyon finom és jól is néz ki!

2010. április 5., hétfő

Kelkáposzta főzelék lencsefasírttal

Az ebéd ma egy király vegan pizza volt borsós spárgás kukoricás feltéttel, de mivel pizzás recept már volt, megosztom a kedves olvasókkal a holnapi ebédem elkészítésének történetét. A főzelék egy nosalty-s recept alapján készült, a lencsefasírtot Verától, a Think Again dobosától tanultam tavaly nyáron. Mindkét kaja pofon egyszerű, az eredmény remek!

Kelkáposzta főzelék lencsefasírttal


Hozzávalók:
egy kis fej kelkáposzta
néhány krumpli
pár gerezd fokhagyma
kevés liszt
kevés olaj
fűszerek (só, bors, paprika, köménymag, stb.)

egy marék lencse
fél marék bab
valamennyi liszt
fűszerek (só, bors, vegeta, tárkony, majoranna, stb.)

Idő: egy órát legalább el lehet szúrni vele, hallgassuk meg közben az új Think Again lemezt, amit a Kid Like Us Recordstól és a zenekartól is meg lehet venni.

Kezdjük a főzelékkel! A lépések persze párhuzamosíthatók a fasírttal. A krumplit megpucoltam, kockákra vágtam és nem túl sok vízbe hajítottam, sóval, darabolt fokhagymával, köménymaggal főzni kezdtem. A káposztát csíkokra vágtam, majd a kurmplihoz dobtam, majd pár percig főztem. Kb. ennyi a főzelék, a végén ízlés szerint lehet sűríteni, én kevés rántást csináltam hozzá: kevés lisztet olajjal összekevertem és kicsit megpirítottam, kevertem hozzá borsot meg pirospaprikát, majd az eredményt vízzel higítottam és a főzelékhez kevertem és főztem pár percig. Szokás szerint odaégett, de ezen már meg se lepődtem.

A lencsét és a babot mosás után pár órára vízbe áztattam, majd vegetával megszórtam és egy fazékban addig főztem (vizet pótolni kell!), amíg jól szét nem főtt. A bab nekem jobban bírta, de nem baj, ha kicsit darabos a végeredmény. Fűszereztem sóval, borssal, tárkonnyal, majorannával, igyekeztem minél inkább elfőzni a levét, majd az eredményt liszttel addig kevertem, amíg jó nem lett az állaga. Ha már nem tapad nagyon az ember kezéhez, akkor okés, lehet belőle kis fasírtokat formázni, majd olajban megsütni. Érdemes lapos fasírtokat készíteni, így jobban átsül és nem is kell hozzá olyan sok olaj.

2010. április 3., szombat

Currys répa zellerrel és tofuval

Ez egy igazi “mi van épp itthon” jellegű kaja lett. Ráadásul készítés közben el kellett mennem kocsmába, így a főzés egy része részegen folyt. A répa új, idei volt, a zeller meg minden formában király, szóval az eredmény is egész ehető lett szerintem.

Currys répa zellerrel és tofuval


Hozzávalók:
egy csomag friss sárgarépa
egy zeller
egy hagyma
egy gerezd fokhagyma
egy leveskocka
fél tömb medvehagymás tofu
olaj
fűszerek (só, bors, vegeta, curry, stb.)

Idő: attól függ, mennyire részeg az ember, de szerintem fél óra simán elég rá, ez alatt a Dead Kings egyetlen lemezének nagyját meghallgathatjuk. Az egyik legkirályabb psychobilly banda a Mad Sin énekesével.

Elég egyértelmű a dolog, olajon megpirítottam a hagymát, rádobtam a csíkokra vágott zellert és répát, raktam hozzá egy kis vizet, hogy párolódjon szépen, idővel beleraktam egy leveskockát (tudom, nem szép dolog, de ez van), a kockákra vágott medvehagymás tofut, a felvágott fokhagymát, szórtam bele fűszereket (só, bors, vegeta), majd a végén jó adag curry-t. Az eredményt durum spagettivel dobozba pakoltam és másnap boldogan tömtem magamba. Oké, a kép alapján nem valami bíztató, de tényleg finom.